Bizonyára az új tagok keltette érdeklődésnek (illetve a b logjaik által keltett forgalomnak) is köszönhetően november 16-án, hétfőn idei látogatási rekordot döntöttünk. Összesen 161 alkalommal léptek be a Látó-körre és 656 oldalt néztek meg. Az eddigi rekord a belépések számát illetően március 23-án volt (156), az oldalmektekintések száma pedig február 10-én volt eddig a legmagasabb (621). A látogatók száma ugyanakkor egyáltalán nem volt kiemelkedően magas: az 56 egyedi látogató szám jócskán elmarad az idei rekordot jelentő március 10-ei 105-től. Azt, hogy a kiemelkedő forgalmat a "belsők" generálták az is mutatja, hogy ezen a napon a belépéseknek mindössze 16,8 %-át adták alyan látogatók, akik még soha sem jártak az oldalon. Ebben az évben mindössze két alkalommal volt alacsonyabb az arányuk.

Még egy érdekesség: Belgiumból, egy Sint-Josse-Ten-Noode nevű településről 33 alkalommal léptek be a Látó-körre.

A bejegyzés trackback címe:

https://lato-kor.blog.hu/api/trackback/id/tr21532962

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

emis 2009.11.18. 11:15:45

:)A belga látogató én volnék, (bár én Brüsszelben élek) túlzott érdeklődésem oka technikai, kb. ennyiszer kellett újraindítanom a gépem, míg sikerült feltöltenem a képem...
:)

Főfüge · http://sonaj51.blogspot.com/ 2009.11.19. 02:15:51

Édes jó Istenem! Ha nekem harmincháromból sikerült volna az elmúlt két napba! Annó bezzeg egyből harmincháromszor! Hogy mé? Bonyolult ez az élet! Nem is beszélve az oldalról, hisz ez is az élet része!
süti beállítások módosítása