Cikkillusztrációnak jobb az eredeti nekem.
A te változatod olyan "klasszikus", a riporter úré pedig érdekes, nem megszokott, játékos, ugyanakkor lezseren elegáns (nem, nem csak te, a kép is :) ) egyszóval szerintem figyelemfelkeltőbb és izgalmasabb illusztráció, emelett jobban (több aspektusból) jellemez téged.

Szerintem egyszerű a képlet az elsőnek ismerlek, ilyen vagy, jól eltalált kép. A második pedig a Magadbólindulszki kép. Azaz ilyennek akarod Magad láttati, és ilyen is vagy.
Nórával egyetértek abban, hogy a felső kép maga a tokéletes lezserség, az alsó művészi fotó, ami megmutat belőled egy darabot, de nem külsőleg, hanem belsőleg.
Jó kép mindegyik. Melyik tetszik? Az alsó!
üdv: kadris

Mind Nórával, mind Kadrissal egyetértek. A felső valóban magazinba való, jó, egyedi és ötletes fotó! A második, pedig egy önportré, hiszen kiismerne Téged a legjobban, mint Te önmagadat (na jó Zita lehet, hogy még jobban ismer :))) . Ezért a vágás, a feldolgozás, már a Te fotód lett!
Gratulálok, mindkettőtöknek: Laci

Mint fent, az egyik egy portré a másik egy önarckép :)
Nekem is az alsó egyébiránt

Maximálisan meg vagyok elégedve Újvári Sándor munkájával, annál is inkább, mert ez az Ő feladata volt, s szerintem jól megoldotta. Egy nagyszerű, emblematikus képet készített rólad, innét "kintről", ahonnét, Te csak min. 20 év múlva látod magad!
A te képed, az egy másik kép! Nagyszerű, de nem összehasonlítandó!!!

Igen, az első kép jobban egyben van, mert ehhez az alapvetően vidám portréhoz a környezet játékossága hozzá tesz. A felső kép további erénye, hogy a tükröződések egyértelműen azonosíthatóak, tartalom tekintetében hozzáadott értékkel bírnak.

Nem nagyon akartam leírni a véleményem, de miután látom, hogy mi a ti meglátásotok,emóciótok a kép láttán, hát mégis....
A felső ( Újvári) fotón a Király egy bárgyú mosollyal, kukucsot játszó gyermeki lélek, ami a múltjából hozott emlékeket idéz.... amikor még a nagyika asztala alól nézett ki óriási kéken ragyogó kerek szemekkel( van egy ilyen fotója 5 évesen)és várja a símogatást, hogy milyen okosan és ügyesen játszol kicsinyem. Megértem, mert mindenkiben van, és legyen is gyermeki pajkosság és huncutság, amikor belefeledkezel a játék örömébe, elhagyva a külvilág minden nehézségét, és csak az alkotás vágya, a megértésre símogatásra vagy éppen szilvásgombócra éhező művész tör előle belőlünk. Mindezt mosolyogva és következmények nélkül tehetjük. Nos nekem ezt sugallja ez a fotó. Mégegyszer hangsúlyozom technikailag szerkesztésileg sőt ötletében is kiváló fotó, és Laciban nagyon sok ilyen irányú érzékenység van, egy kedves kis mackó, okos, szemüveges kis tudorka.De nem látom benne azt aki alatta van, vagyis azt a sajátos énjét, ami képes meglátni a törött ablakban a vonalak absztrakcióját, a pocsolyákban a létezés mélyéségét, a szántóföld Z betűjét a magasból.
Szóval nekem -aki 34 éve ismerem, és 26 éve élek vele jóban rosszban,- látnom kell mind a 2 fotót ahhoz, hogy egy egész ember legyen látható.
Rengeteg fotó készült már Laciról hivatalosan is és családilag is. Csináltam egy albumot ahová a felét összegyüjtöttem 80 darab, és ez csak ami albumban van a többi még dobozban.Sok kedvencem van, ahol sörözik, mosolyog, morcos, vagy előadást tart vagy termékbemutatót, vagy éppen bukfencezve fetreng egy toscán naplementében némi borozgatás után. Azokat jobban szeretem mint ezt. pedig tudom, hogy ő valahol mélyen ilyen IS de csak mélyen!
Remélem megértetek!

Azt hiszem, nem nagyon van mit hozzátennem már ehhez a párbeszédhez (s amit most írok, az sem a lezárás szándékával született). Szerintem ez egy nagyon értékes és hasznos polémia volt, amelyet nem csak azért élveztem, mert ha nem is rólam szólt, mégiscsak legalábbis alanya voltam, hanem mert jól rávilágított arra, hogy milyen különbségek lehetnek a nézői és az alkotói szempontok között.
Itt egyrészt két alkotó, két szándék jelent meg ugyanazon kép kétféle vágásában, és a hozzászólásaitok éppen azt támasztották alá, mennyivel jobban megfelel az eredeti célnak (t.i. egy újságban való megjelentetésnek) Újvári Sanyi képe, és mennyire érződik az eltérő szándék, az illusztráción való túllépés szándéka a másikban.
Mégegyszer köszönöm az eddigi hozzászólásokat, amelyek egyúttal visszaadták számomra a reményt, hogy újra fellendülhet a blog élete.

Úgy érzem muszáj leírnom az én véleményemet is e két képről. Előre is elnézést kérek, már csak azért is mert kissé ellentmond az eddigiekkel.

Az első kép szerintem egy remek portré, talán a legjobb amit eddig láttam Laciról.
A szerkeztésben pedig ott a mondanivaló, az a mérhetetlen perspektíva, jövőbe tekintés, az alkotási vágy és annak gyümölcse.

A második kép ezzel szemben nekem nem tetszik. Rettenetesen szűkre szabott, ami nekem azt sugalja, ez az ember egy nagyon zárt világban él, az újra úgy általában nem elég nyitott, egy olyan ember aki csak a maga világában él, akinek nincs jövője, aki csak egyhelyben toporog.
De Lacit pedig pont nem ilyenek ismertem meg!!

Már csak ezért se tetszik így.
A szűk vágással pedig ugyan hangsúlyosabb a tükröződés a képeken, de szerintem feleslegesen. Értem ezt ez alatt, hogy mindez az eredeti képben is megtalálható, csak kevésbé direkten.
Sokszor jobban szeretem ha az ilyen apró finomságok apró finomságok maradnak a képen és a befogadó maga fedezheti fel.

Zita!
Meglepődve olvastam amit írtál. Ha jól értem azt mondod ezzel, hogy Laci sokkal komolyabb ember annál, mint amit ez a kép sugall.

Ehhez hasonló véleménnyel és felogással nem először találkozom és sose értettem. Valószínű azért mert én teljesen más mentalitású ember vagyok.
Ezen a képen tényleg csillognak Laci szemei, de ettől függetlenül én ezen a képen egy igenis komoly embert látok!! Szerintem ez a kettő simán összeegyezthető. Legalábbis számomra mindenképp.

Másik oldalról megvizsgálva ebben a szituációban nekem a gyermeki öröm pont, hogy pozitív kicsengésű!
Addig van értelme fotózni, míg az alkotás tiszta mondhatni gyermeki örömöt okoz.
Itt én pont ezt látom, Laci szereti is amit csinál!

Persze ettől függetlenül lehet komolyabb portrét készíteni, de az már egy másik kép, a vágás önmagában itt nem elég.