Bocsi, de nem egy rá jellemző kép, kicsit súrolja a "Bodzaábrázolás" határát.

Főfüge

Nem értem mire gondolsz?? :(
Kifejtenéd nekem kicsit bővebben?

Bodzát én csak képről ismerem és úgy ahogy eddig láttattátok velem.
Láttam én Bodzát:
udvarlósnak, komolynak, büszkének, érdeklődőnek, hű társnak, pajtásnak, együttérzőnek, rettentően harciasnak, játékosnak, türelmesnek, tanár Úr-asnak, bohócnak, érdeklődőnek és főlek családközpontúnak, még akkor is, ha Ti nem is voltatok a képen. Mozdulatain, magabiztosságán érződik, hogy ott vagytok körülötte.
Csak egynek nem láttam soha: ilyen elesettnek, "elhagyatottnak" szuper bánatosnak, magát elhagyó, rettentően kiszolgáltatottnak.
S minderre ráerősít, a kép vágása, s az amúgy nagyon szép tónusvilága.
Az írtad egy kép alá, hogy "a szín tegyen hozzá a képhez" Itt elvesz, számomra, mert nem látom a klasszikus "vizslaszint"
Tehát én ezek miatt a viszonyítások miatt írtam azt az egy mondatot.

Persze, most így ahogy jobban nézem, nem is Bodza a címe, hanem: Bodzám, s így már másként látom én is...

Főfüge

Na így már értem, köszi! :)
Életlen, szemcsés és sötét, mégis ez a kép Bodza és köztem meglévő szoros kapcsolat miatt tetszik nekem.
Talán a szoros empátia magyarázza, hogy ezen a képen mintha nem is Bodza, hanem én néznék vissza. A bánat is a szemében tán az én bánatom.

Érzelmekben gazdag, ezért szeretem.

Hm, olyan sarokba húzódós... mintha belépnénk a kép által Bodza 'privát' szférájába. Az alvás, az ébredező pillanatok ilyenek.

Azt hiszem, hogy a kutyás fotóid között nincs "legjobb"...
Mind nagyon tetszik!
Gabes