Szerelmem, Adrija II. Köszönet Gabesnak az autentikus címért.

Legyen itt a következő adag, tudom, hogy korántsem tökéletesek, de nekem kedvesek, nagyon.

Nekem az esti utcáról készült fotó tetszik legjobban a három kép közül, de az élményt, amit a tengerpart jelent, együtt adják vissza igazán.
Hangulatosak ezek a szűk utcák, szinte időutazás végigsétálni rajtuk (főként, amikor kevesen járnak arrafelé).

Szépek ezek is, sőt, talán még szebbek, mint az előző eresztés. Nálam az első mindenképpen győztes, akár mind a hatból. Külön elismerés a csillagos cokin szűrő mértéktartó és értéknövelő alkalmazásáért.

ja igen, ezt elfelejtettem: sokkal helyesebbnek tartom, ha valaki egyszerre tölti fel az adott sorozathoz tartozó képeit, mint hogyha egyenként. Nekem is így kellett volna a vadnyugati képeket: legfeljebb két csoportba rendezve.
Másrészt viszont ezáltan nő a blog forgalma: még tart a május, de már több az ehavi bejegyzés, mint a múlt hónapban összesen volt. (Persze a január-márciusitól még így is messze vagyunk ...)

Laci!
Komoly kétségeim vannak az első képet illetően, és félek, az alábbiakkal kiábrándító leszek.
Ezen a képen minden csalás. Ez bizony egy három expos HDR, és az ég sem volt vörös, hanem csak az átmenetes dohányszűrő volt vörös. Kötéltáncolok a valóság (az én valóságom - amilyennek én ott megéltem a pillanatot) és az ámítás, giccs között. Nem tudom, mit ér ez a kép, nekem fotóként nem sokat, most tulajdonképpen a te pozitív értékelésed hatására gyónok. Vajon bohóckodás csak, amit csináltam, vagy valóban lehet (és nekem sikerült-e) ezeket az amúgy erősen kétes értékű eszközöket az értéknövelés szolgálatába állítani?
***
Én csupán praktikus okokból teszem fel többedmagával a képeket, nekem jobb együtt látni, együtt tudni őket. Meséld el, vajon jó-e nekünk az, ha nő a blog forgalma, a gyakorlatban milyen különbséget jelent, ha nem egy postban, hanem háromban teszem fel ezeket a képeket?
Amúgy nagyon kiváncsi vagyok a statisztikákra, egészen elbűvöltél a múltkori, (és talán ezidáig az egyetlen) kimutatásoddal. Nekem nagyon izgalmas és érdekes volt.

Nekem spec tök mindegy, hogy egy fotó hogy készült, és hogy mennyi az utómunka rajta. A végeredmény számít, amit a nézők látnak. És ha tetszik, akkor nem hiszem, hogy gyónnod kellene. :)
Mind a három képeslapod tetszik, nem lehet őket összehasonlítani, annyira más és más...
Az elsőről talán nekem nem hiányozna az a csillagos "izé" :))), de ez a te valóságod. :)
Szépek....

Na! Milyen jók. Különsenis az első kép.

Pont azt akartam írni, amit Timi. A kép számít. És ha színes ceruzákkal satíroztad a szkennert, és annak ez lett az eredménye, nekem akkor is tetszik. Az nem tetszik, amikor láton a képben a belenyúlást, és akkor már nem is tudok másra figyelni, csak arra, hogy itt be akartak csapni.
A bűvészt is élvezettel nézem (habár tudom, hogy valójában nem az orromból húzza elő a virágcsokrot), amig "le nem bukik", mert ügyetlen vagy felkészületlen.

Szerintem is mindegy a módszer, ha megmozgatja a nézőt.
Nekem az utolsó tetszik a legjobban, ott nagyon él a csillag.

Igen, a végeredmény számít. Sajnos nekem vannak képeim, ahol az utómunkát - bénaságom, rossz módszer ill. lustaságom miatt (durva kijelölés, rossz klónecset, stb.) - sikerült úgy elrontanom, hogy az a valóságot kérdőjelezi meg. Nekem elég sok az illusztrációm, közöttük akadnak olyanok, ahol a kép előbb született meg a fejemben, egy nem létező szituációt jelenítenek meg (pl. Napfényre várva). Ezek egy gondolat/érzés kifejezése miatt születtek meg (pl. fél év volt, mire megtaláltam a megfelelő fát), és vannak olyanok, ahol csak egy réteget tettem a képre (pl. Utolsó fények) a hangulat kedvéért. (Régebben minden kép mellé kiírtam minden adatot, azt is, ha több képből készült, vagy ha retusáltam stb. Úgy tapasztalom, ha csak egy montázst is készítesz, akkor már minden képre gyanakodva néznek (igaz, ez nem zavar, sőt örülök, amikor összetévesztik). Nem hiszem, hogy a fotózási körökben oly kedvelt technokrata hozzáállás lenne az egyedüli út. Nagyon szeretem az illusztrációkat, néha döbbenetesen jókat látok - azt hiszem ez onnan ered, hogy a festmények világa közelebb áll hozzám, és így nem bánt, ha egy kép elrugaszkodik a valóságtól. Mindig azt nézem, hogy sikerül-e azonosulnom egy képpel. Ha igen, akkor már picit magaménak is érzem, még akkor is, ha nekem teljesen mást jelent, mint az alkotónak. Rátérve Nóra képére. Teljesen mindegy, hogy HDR vagy sem. Igen, talán a 'csillogó szűrő' itt már picit sok nekem (de lehet, hogy másnak épp ezért fog tetszeni).

Örülök, hogy itt jártatok :)
Köszönöm!