Costa Rica a térképen közvetlenül Panama fölött található. Itt már meglehetősen elkeskenyedik az amerikai kontinens, úgyhogy a fővárosból, San Jose-ból mind az Atlanti, mind pedig a Csendes óceán másfél-két órán belül elérhető. Na persze ha a forgalom ezt lehetővé teszi, mert a jó állapotban lévő, de keskeny út magas hegyek között vezet, és viszonylag nagy a forgalom.



Mi Jaco városába utaztunk, amely a Csendes óceán partján fekszik. Este későn érkeztünk, de reggel a fenti látvány fogadott a szállodához tartozó széles, homokos parton.


Különösen érdekes látvány volt az apálykor visszahúzódó  óceán által otthagyott kavicsok és csigák által rajzolt vonalak sokasága.


Nap közben egy tengeri horgászaton vettünk részt, amely abból ált, hogy vagy 70 kilométeren keresztül vontattunk magunk után a nyílt vizen négy (botonként egy-egy) arasznyi halat, meg valami színes műanyag izét (csalit) egy nagy horogra tűzve, hogy majdcsak ráharap egy kardhal, vagy valami hasonló tengeri szörny. Aznap azonban - állítólag a telihold miatt - nem voltak éhesek a nagy halak, úgyhogy nem maradt más, mint a nyílt víz bámulása, és a magányos tengeri hajósok érzésvilágába való belegondolás. (Néhány tengeri élőlényt azért sikerült lefényképezni, de róluk - más állatokkal együtt - majd külön fejezetben írok).


Érdekes volt olyan szemmel nézni a partokat, hogy valami ilyesmit láthatott Colombus hajójának legénysége, amikor negyedik utazásuk alkalmával eljutottak ide. (Kis szépséghiba, hogy ők természetesen az Atlanti óceán, és nem a Csendes óceán felől érkeztek, de ez csak később jutott eszembe, addig egészen jól beleéltem magam a helyzetbe ...)


A horgászkaland persze nem a szálloda melletti strandról indult, hanem egy kis öbölből néhány kilométerrel arrébb. Érdekes módon a kis hajók nem valamiféle móló mellett áldogáltak, hanem az öbölben horgonyoztak, és motorcsónak-taxi vitte ki az utasokat a hajóig (amit persze csak kis túlzással lehet annak nevezni, lévén alig nagyobb, mint egy motorcsónak.)


Az este azonban kárpótolt az eseménytelen napért. Olyan vöröslő naplementét produkált, mint amilyen egyébként az én fejem volt már ekkorra. Nem a méregtől, hanem az égető naptól lettem olyan színű, mint a lenyugvó napkorong.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.