… éjfél után végre bekeveredtünk a városba, és megtaláltuk a szállásunkat. Nem volt könnyű bejutni, mert a házigazda koránfekvős tipus, érkezésünkkor már aludt. Lepakolás után egy éjjeli séta keretében elkeseredett harcot folytattunk egy üveg pezsgőért, mint utóbb kiderült, reménytelenül, ezek nem olyan iszós népek… Végül, egy étteremben egy pohár maláj sör (Tiger – nahát(!)) után, hajnal három felé lecsuklott a fejünk.

(Demográfia: négy etnikai csoport él itt együtt (látszólagos) békességben: malájok, indiaiak, kínaiak, és arabok.. ennek fényében a szeszesitalhoz jutás gondolata tényleg rossz ötlet volt…

Angolul mindenki jól beszél, és segítőkészek is, de a kínaiakat egyszerűen képtelen voltam megérteni. Hiányoznak a hangképzésükből olyan hangzók, amik elengedhetetlenek a beszélt angol nyelv megértéséhez. )

 

Kora reggel bevettük a Petronas tornyokat, (88 emelet, 452 m magasság), majd a Rádiótornyot. A lift elég felkavaró élmény volt mindkét helyen: 6 m /sec sebességgel repített az ég felé… A fogadó épület belsője nekem igen-nagyon tetszett…

 A Pertonas tornyokat összekötő híd, a Skybridge 170 m magasan van, de ez semmi ahhoz képest, hogy a

 

A Petronas tornyok fogadóépületében van egy nagyon fifikás kis szerkezet: Ha aláállsz, megmér téged, és egy kivetítőn összehasonlítja a magasságodat a tornyokéval. Az ábrán a nagyobbik fiacskám adatai láthatók – ő 190 cm körül van …)

A városi közlekedés remek. Ez a helyes kis monorail jár jobbra-balra, a srácaim nagyon élvezték. Hamar el lehet jutni bárhová, közben pedig gyönyörködhetsz a városban … A taxi is kifejezetten olcsó. Kuala Lumpur jó hely. Vidám, barátságos, nagyon pezseg, hatalmas, mégis élhetőnek tűnik… Vagy csak naív turista lennék?
No, akkor ez a bejegyzés  fejeződjék be a város látképével – A rádiótoronyból készült, azt hiszem, kép nélkül is sokáig fogok rá emlékezni …