A Látó-kör 2007. év legvégén kezdte meg működését, és 2008 végén esett át egy alapos "ráncfelvarráson". Ez utóbbinak része volt egy statisztikai figyelő rendszer beindítása is, amelynek révén majdnem a teljes esztendőről rendelkezünk adatokkal. Persze tisztában vagyok azzal, hogy ez nem sok mindenkit hoz lázba, ők máris abbahagyhatják az olvasást, mert mostantól a 10 betűre jutó számjegyek aránya meghaladja majd az átlagost ...

Kezdjük a tagsággal. Annak idején a 13 ELBAFOT résztvevővel (Marla Singer, nonci, kadris, neuhauser, GPX600, Zitalma - aki azóta parfüm lett-, aries31, Tüske, praefect, tesztfotó, Aramiss, Saturninus és KirRoyal) indultunk, de gyorsan csatlakozott Főfüge és rajli, majd nem sokkal később PekZo is. Már az induláskor is hívtuk, de csak 2009-ben lett tagunk denhoda (Tuanan néven), majd két kecskeméti fotós, bepe22 és csomorlászló. Az év második felében Fűfüge ajánlására érkezett ruprechtjudit, kerekes_zsuzsi és emis. Látszólag tehát 22 taggal működünk, valójában azonban csak nagyon kevesen aktívak a régiek közül, és bizony az új tagok lelkesedése is alábbhagyott. Az érdekesség kedvéért álljon itt egy felsorolás arról, hogy ki hány bejegyzést tett 2009-ben:

 

Név I. n.é. II. n.é. III. n.é. IV. n.é. Együtt
bepe22 20 21 23 16 80
Kir_Royal 18 17 22 14 71
rajli 16 22 6 25 69
Főfüge 4 14 17 25 60
gacsi (nonci) 30 8 13  - 51
Aramiss 16 12 9 13 50
Marla_Singer 15 17 11 7 50
-kadris- 4 3 18 2 27
Látó-kör 8 5 2 4 19
Zitalma-Parfüm 10 2 3 4 19
aries31 6 0 2 10 18
PekZo 6 3 3 6 18
tesztfotó 3 4 3  0 10
GPX_600 4 0 2 3 9
ET- 7 1 0 0 8
kerekes_zsuzsi  -  -  - 5 5
csomorlászló  -  -  - 4 4
ruprechtjudit  -  -  - 4 4
emis  -  -  - 2 2
saturninus 1 1  0  0 2
Tuanan  - 2  0  0 2
praefect 1  0  0  0 1
Együtt: 169 132 134 144 579

 

A táblázatból kitűnik, hogy az alapítótagok közül néhényan alig mutatták meg a képeiket (Timi és Tüske tíz alatti számú képet publikált, de tesztfotó 10 képe sem túl nagy mennyiség. Nonci nagyon erősen kezdett, az év végére viszont saját bevallása szerint elfelejtette a belépési jelszavál (??). Rajlinak is volt egykieső negyedéve, míg -kadris - épp az ellenkezője: neki egyetlen erős negyedéve volt. Fájó, hogy neuhauser egyáltalán nem (igaz, 2008-ban sem ...), praefect pedig csak a közös iállításunk kapcsán jelentkezett.

Pedig az év elején különféle témák meghirdetésével próbáltam fellendíteni az érdeklődést, de végülis épp ennek hiánya késztetett arra, hogy abbahagyjam, miként a havi statisztikák publikálása is emiatt maradt abba.

(folytatjuk)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://lato-kor.blog.hu/api/trackback/id/tr461638152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Főfüge · http://sonaj51.blogspot.com/ 2010.01.02. 04:15:31

Köszönöm szépen! Ezek tények, de én az okára lennék kíváncsi, természetesen az igazságra!

Zitalma-Parfüm 2010.01.02. 14:00:24

Ffüge!
1- az igazság - mint tudjuk- odaát van!
2- nincs igazság a földön!
3- az igazi okot.... azt mindenki tudja, ezért nem is kell kimondani.

Z

Főfüge · http://sonaj51.blogspot.com/ 2010.01.03. 01:26:46

@Zitalma-Parfüm: Az első két pont rendben van!
A harmadik, az nem stimmel, mert ha mindenki tudja, akkor elvileg, nekem is kellene tudnom, s ha tudnám, akkor ne gondold, hogy kérdezném! S mivel megkérdeztem és szeretném is tudni, ezért hidd el, hogy tényleg nem tudom!

Úgy pedig nem szeretnék járni, mint Ivan Ivanovics, aki még 1960-ban is lövöldözött, és robbogatta a vonatokat, mert elfelejtették vele közölni, hogy véget ért a II. Világháború!

tesztfoto · http://members.upclive.hu/falcsik.tamas 2010.01.05. 22:34:22

Valóban, nem vittük/vittem túlzásba a feltöltést, viszont az oldalt rendszeresen látogatom.

PekZo 2010.01.06. 19:56:58

Szerintem a havi téma jó ötlet volt egyébként, azt esetleg meg lehetne újra próbálni.