Drága Látó Barátaim,

Igazából bajban vagyok a meséléssel. Napok óta szeretném elkezdeni, rendezetten szavakba és képekbe önteni az utazásom. Nem megy. Tudonotok kell, hogy ezúttal egyedül vettem a nyakamba a világot, főképp azzal a céllal, hogy  belső utazást tegyek. Ennek megfelelően az Indonéziában töltött két hetem alatt inkább impulzusok értek, mint történetek. Sokmindent láttam, és megéltem, az őserdőben temetetlenül rothadó halottaktól a felfoghatatlan szépségű magányos tengerpartig, és ezek olyan intenzitású élményeket jelentenek, amik még bennem is feldolgozásra várnak. Látni fogjátok a csatolt vetítésben is, hogy a képek térben és időben ugrálnak, mert így, rendezetlenül vannak még bennem is. Ha valamelyik kép felkeltené az érdeklődéseteket, és kérdéseket vetne fel, ezekkel a kérdésekkel tudnátok segíteni abban, hogy mesélhessek. A fotók Balin, illetve egy Lombok melletti aprócska szigeten, Gili Meno-n készültek. Szeretettel üdv: Nóra

A bejegyzés trackback címe:

https://lato-kor.blog.hu/api/trackback/id/tr561356903

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesztfoto · http://members.upclive.hu/falcsik.tamas 2009.09.03. 09:36:59

Élmény végignézni a képeket.
Szép ez a fotód (is).

Zitalma-Parfüm 2009.09.03. 19:48:33

Ezzel a zenével együtt egészen lementem oda ahová a képek vittek!!

csoda szépe hely ez is.. és persze érdekes a te szemeddel látni!!!

-kadris- 2009.09.03. 21:23:34

Gyönyörű helyeken jártál. És mindezt Nórásan sikerült bemutatnod. Nem csodálom, hogy még nem tudtad feldolgozni az élményeket. Nem tudod hol kezd a mesét? Nem csodálom... de sok képed magányos. Nem szomorú, csak csendes, nyugodt.
Gratulálok a fotóidhoz, jó volt végignézni.

Főfüge · http://sonaj51.blogspot.com/ 2009.09.03. 22:26:16

Nekem tetszik ez a műfaj. Riport élménybeszámoló. Úgy nőttem fel, hogy Indonéziában, mindíg történt valami lopicolásos népnyúzás. A kontraszt, úgy érzem, most is nagy ez ügyben. Megnéztem egy-két filmet a jutyubon.
Kérdéseim:
Ilyen messzi úton hogy néz ki az aklimatizáció, és milyen egy másfajta kajára átállni?
És mit ettél két hétig, és mi a kedvenc ételed?
Főfüge voltam, Zalaegerszegről!:)))
Természetesen a képeid csodásak, nem egy kitűnő fotó is!

Marla Singer (Nóra) · http://balazsnora.hu 2009.09.04. 08:10:11

@Főfüge: Szia, köszönöm a kérdéseket.
Az aklimatizáció nem okoz gondot, mert ahogy odaér az ember, a másfajta élményvilág annyira lenyűgözi, hogy nincs ideje azon agyalni, hogy most éppen hogy érzi magát. Fáradt voltam egy napig, mert repülés közben kimaradt egy éjszaka, (én nem tudok a gépen aludni) és ugyanez történt hazafelé is. Re-aklimatizálódni itthon volt nehéz, mert a pesti szmog, és zaj sokkoló volt az őserdei, és tengerparti csend, és illatok után. Ettem a piacon, az utcán, 1 dollárért csodákat, (újságpapirból, és nylon stanicliból,) és ettem vendéglőben halakat, herkentyűket, és persze a helyi rizses, sülttésztás standard kosztot. És ettem a helyi családok asztalánál, sült csirkét, zöldséges rántott tofut, húsgombóc levest, mindent, amit ők.

aries31 · http://grefafatermekek.blogspot.com 2009.09.04. 20:19:49

Nóra! Képes beszámolódat élmény végignézni, külön-külön is remekek a fotók!
Gabi

rajli · http://rajlicska.blogspot.com/ 2009.09.04. 21:16:13

Augusztus huszadika előtt Fehérváron volt egy nemzetközi néptáncfesztivál. Volt egy indonéz együttes , fergeteges műsorral. Előtte a tiszteletbeli konzul meghívott minket Indinéziába, most csak "irigyellek", hogy eljutottál oda! Egyben nagyon köszönöm, hogy ilyen remek fotókkal örvendeztettél meg minket!
Gratulálok: Laci

GPX_600 · http://timeabelenyesi.blogspot.com/ 2009.09.23. 08:42:03

Nagyon jó fotók!
Itt én is szívesen eltöltenék pár hetet. ;)
süti beállítások módosítása