A Látó-kör 2007. év legvégén kezdte meg működését, és 2008 végén esett át egy alapos "ráncfelvarráson". Ez utóbbinak része volt egy statisztikai figyelő rendszer beindítása is, amelynek révén majdnem a teljes esztendőről rendelkezünk adatokkal. Persze tisztában…

Alighanem a Guiness Rekordok Könyvébe is bekerülhetne Papp Elek, nagykőrösi fotóművész azzal a 215 díjjal, amelyet a világ 32 országában rendezett pályázatokon az elmúlt 7 esztendőben elnyert. Ilyen rövid idő alatt ennyi elismerést még senki sem szerzett! Most újabb,…

Bizonyára az új tagok keltette érdeklődésnek (illetve a b logjaik által keltett forgalomnak) is köszönhetően november 16-án, hétfőn idei látogatási rekordot döntöttünk. Összesen 161 alkalommal léptek be a Látó-körre és 656 oldalt néztek meg. Az eddigi rekord a belépések…

Új tag(ok)

Látó-kör

2009.11.12. 20:57

Kedves Látó-társak!Burits Pali (bepe22) kiváló fotóscimborája, Csomor László (a fotóvilágosok ismerhetik ezen a néven) jelezte, hogy szívesen csatlakozna a mi kis társaságunkhoz. Én ezt örömmel fogadtam, mert az utóbbi időben inkább a lemorzsolódás volt a jellemző, nem a…

Szögezzük le: nem olyan egyszerű ez a dolog. Többeket visszatartott már. Nekünk azonban mindenki véleménye számít, ezért megpróbálom egyszerű szavakkal leírni a teendőket.Ha hozzá szeretnétek szólni egy bejegyzéshez, és már van indapass jelszavatok, akkor egyszerűen csak be…

Tabló

Látó-kör

2009.08.10. 21:48

A www.yearbookyourself.com alkalmazás (Nóra fedezte fel!) segítségével vicces, régi figurák hajviseletét, szemüvegstílusát és öltözéskét kölcsönözhetjük az az általunk választott arcoknak.Íme a Látó-kör tablója 1950 és 2000 közötti stílusok felhasználásával.

Kultúréhség

Látó-kör

2009.06.23. 22:12

A dunabogdányi kiállításon készítette ezt a képet Jávor Péter barátom. Technikailag talán kihívásokkal küzd, de az emberábrázolás terén remekmű.Azt hiszem, minden további magyarázat felesleges. 

Surtess: Piros

Látó-kör

2009.06.01. 18:45

Címkék: piros májusi téma

Mint korábban is már egy alkalommal, rendszeres olvasónk és kedves barátunk, Surtess májusi témánkhoz is küldött egy képet, amelyet itt láthattok:

Ennek a honlapnak a tanúsága szerint a 3th Annual Photography Masters Cup Építészet (Architecture) kategóriájában több ezer pályázó közül barátunk, Aramiss nyerte a másodk helyet és a Merit of Excellence megtisztelő címet Marakesh c. fotójával (mi inkább Vörös város-ként…

Április

Látó-kör

2009.05.10. 21:32

Habár már az előző hónapot bemutató kis statisztika is az érdektelenség mocsarába fúlt, és - noha ma már tizedékét írunk - egyetlen sürgető e-mailt. SMS-t vagy postagalambot sem kaptam, hogy mi lesz már az áprilissal, most mégiscsak idepöttyintek némi összefoglalót, s így…

Március

Látó-kör

2009.04.04. 13:13

Címkék: áprilisi téma záridő 1 sec

Eseménydús hónap volt a Látó-kör életében a március! Természetesen a kiállításra és annak sikeres megnyitójára gondolok elsősorban, amit szépen követett a blog forgalma is.Ebben a hónapban 56 bejegyzés született, hattal több, mint februárban, de hattal kevesebb, mint egy…

Körösi Orsolya, a Magyar Fotográfusok Háza (közismertebb nevén a Mai Manó Ház) igazgatója ezekkel a szavakkal nyitotta meg március 22-én a Látó-Kör tagjainak bemutatkozó kiállítását.fotó: rgb99 (Marla Singer…

Ha valamely rajongónk :-) olyan türelmetlen, hogy nem bírja kivárni a Látó-kör kiállításának jövő heti megnyitóját, akkor most itt egy kis(méretű) előzetes:   INDAFOTO.slideshow.run({ "feedUrl":"http://feed.indafoto.hu/latokor/aranytiz_kiallitas/feed", "width":"700",…

... amelynek megnyitójára szeretettel várunk mindenkit.Vagy ha nem tudtok jönni a megnyitóra, akkor nézzetek be a kiállításra később! (Ez már a javított változat ...)

Február

Látó-kör

2009.03.01. 08:59

Amint azt sejteni lehetett, februárban már nem tartott a januári lendület, de azért így is készült 50 bejegyzés, több, mint tavaly a második félévév bármelyik hónapjában. E mellett született 351 komment is (ez utóbbi több egy kicsit, mint az elző havi). A hónap rövidségét…

Kedves látó-körösök és körön kívüli barátaink!Úgy tűnik, az új év új lendületet adott a blognak. Tavaly február óta nem volt ilyen sok (61) bejegyzés! A kommentárok száma is szép, összesen  344, ami meghaladja a napi 11-es átlagot.Január 5-én kérésemre :-) elkezdte…

Lehessen pontozni?

Látó-kör

2009.01.04. 13:03

Találtam egy megoldást arra, hogy lehessen ponttal is értékelni az egyes bejegyzéseket. Ez nálunk értelemszerűen a képek pontozását jelentené.Nem vagyok benne biztos, hogy szükségünk van rá, de ha a többség akarja, akkor megpróbálkozom vele.

Egyik hűséges törzsolvasónk, Surtess (képeit a fotozz.hu-ról ismerhetitek) élt a lehetőséggel, és küldött egy felülnézetes képet. Mint tudjátok, ez a "hónap témája".Fogadjátok szeretettel. 

Először is: boldog új évet, most már az "innenső" oldalról. :-) Az első jó hír: mától nincsenek reklámok a blogban.Másodszor: én megtalálni vélem a jelenlegi formában a Látó-kör baráti fotós blogjának új arculatát. Igyekeztem a véleményeket és…

Még egy utolsó verzió.Kérek mindenkit, hogy mondja el a véleményét az új arculatokról, és arról, hogy váltsunk-e egyáltalán. Van néhány ötletem a tartalmi megújulásra, felfrissülésre is, de erről majd később.És természetesen a Látó-kör minden tagjának és…

Második nekifutás

Látó-kör

2008.12.26. 21:41

Az előző látványterv nem aratott egyértelmű sikert. Remélem, ez jobban tetszik majd. Ha nem, az sem baj, hisz ott a mi szép, régi ruhánk is.Persze ha valamiben sikerülne legalább nagyjából egyetértésre jutni, akkor megpróbálnám abba az irányba fejleszteni az oldal megjelenését.…

Kedves látó-körösök és működésünket kívülről figyelő barátaink!Eltelt egy év, és mivel diszkrét kis provokációmra egyértelműen úgy reagáltatok, hogy szeretnétek, ha továbbra is megmaradna ez a baráti alkotóközösség, úgy gondoltam, hogy lépnénk egyet, és új bőrbe…

  Főfüge barátunk számítógépe kissé másnapos, ezért csak közvetítő útján tud képeket elhelyezni a blogon. A közvetítő (én) jelzi, hogy jószolgálataiért elvárja, hogy legalább igyon az egészségére egy fröccsöt a gép nélkül maradt tudósító. :-) Másrészt…

Reklámok az oldalon

Látó-kör

2008.11.16. 22:23

Szolgálati közlemény! Amint bizonyára észrevettétek, néhány napja reklámok jelentek meg az oldalsávban és a hozzászólásokat követően a képek alatt is. Ez a blog.hu új rendszeréből adódik. Oldalgazdaként döntenem kellett, hogy beengedjük a reklámokat az oldalra, és…

Júliusi statisztika

Látó-kör

2008.08.02. 10:53

Címkék: statisztika július

A nyári szünet a Látó-kört is utolérte. Legalábbis remélem, hogy ez és nem az érdeklődés hiánya az oka a csökkenésnek, amely az oldalletöltések számában bekövetkezett. Májusban és júniusban is 200 fölött volt a napi átlag, júliusban viszont csak 186,2, ami az eddigi…