Még alig 24 órája, hogy egy nagyszerű utazásról hazatértünk: barátainkkal bejártuk Normandiát. Franciaországnak ezt az északi részét a többség a II. világháboró európai alakulását lényegesen meghatározó partraszállás kapcsán ismerik a nevét. A történelemben (és Robin Hoodban) járatosak talán még arra is emlékszenek, hogy valamikor az előző ezredfordulót követő időszakban az angol trónon normannök, egészen pontosan Hódító Vilmos és utódai ültek, de ezzel többnyire véget is ér az általános ismeret. Pedig ez a fél magyarországnyi terület többfigyelmet érdemel - amit tőlünk most meg is kapott. Örömmel osztom meg az élményt az elkövetkező napokban a Látó-kör közösségével - természetesen fotók (és kevés szöveg) segítsével.

Az odaóton kétszer is megaludtunk. Egyszer egy Nürnberg alatti kis falúban, majd Párizsban. Ez utóbbi döntés szándékos volt, itt akartunk egy kicsit feltöltődni Franciaországgal, ami sikerült is, hisz néhány óra alatt rengeteg szépséggel találkoztunk, és sikerült szembesülnünk azzal is, hogy a franciák szeretik egy kicsit kacifántosan megoldani a dolgaikat.

Ígérem, az utibeszámolóban a nézhető (és nem a különcködő) képek lesznek többségben, most mégis egy kicsit elvontabb képpel kezdenék, amely a Louvre előtti üvegpiramisoknál készült az esti nap fényében.

A bejegyzés trackback címe:

https://lato-kor.blog.hu/api/trackback/id/tr62178644

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tesztfoto · http://members.upclive.hu/falcsik.tamas 2010.07.29. 21:46:09

Ahogy az eget kettéhasítja a felhőzet, az nagyon jó. Olyan így, mintha égig érne az építmény.

PekZo 2010.08.02. 20:49:48

Imádom Párizst, remek fényeid voltak, a piramis felökleli a napot.

PekZo 2010.08.02. 20:50:40

ja és a beszámolót is nagyon várom :)
süti beállítások módosítása