Február

Látó-kör

2009.03.01. 08:59

Amint azt sejteni lehetett, februárban már nem tartott a januári lendület, de azért így is készült 50 bejegyzés, több, mint tavaly a második félévév bármelyik hónapjában. E mellett született 351 komment is (ez utóbbi több egy kicsit, mint az elző havi). A hónap rövidségét ellensúlyozta új tagunk, bepe22 örvendetes aktivitása. Remélem, az újabb bővítés is sikeres lesz, Tuanan-Denhoda elfogadja a meghívást, és a tőle megszokott remek fotókkal és tartalmas kommentekkel járul hozzá az oldal és a kör működéséhez.

Barátunk, a google analitycs szerint 987 látogató 2449 alkalommal 7547 oldalt nézett meg. A napi csúcsot a látogatószámot illetően 69 fővel feburár 3. tartja, a látogatások legmagasabb számát (122) február 10-én regisztrálhattuk. Ez volt az oldallátogatások szempontjából is a legjobb nap 621 oldalmegnyitással. Két nappal hamarabb is sok oldalt - 596-ot - nyitottak meg, viszont ezen a napon 6 fölött volt az egy látogató által megtekintett oldalak átlagos száma.

Egy-egy látogatás alkalmával egyébként havi átlagban valamivel több, mint 3 oldalt néztek meg, és - hogy a bűvös hármas megmaradjon - az átlagos látogatási idő 3 perc 33 másodperc volt. Ez nagyjából a múlt havi átlagnak felel meg. A látogatások 38 % első vizit volt a oldalunkon.

1520 volt februárban a száma azoknak a látogatásoknak, amelyet már valamikor megelőzött egy vizit arról a címről, vagyis visszatérő látogatóról beszélünk. Ezen belül 83 olyan látogatást regisztrált a google, amelyet 200-nál több korábbi vizit előzött meg - nyilván a törzstagjaink részéről. Ezek a visszatérő látogatások átlagosan 5 percnél valamivel több időt tettek ki, és közel 4 oldal megtekintése történt átlagosan ezek kapcsán.

A látogatások 53 %-át Firefox alól indították (az Internet Explorer 39 %-kal részesedik), de 22-en már a google úgy keresőjét, a Chrome-t használták. Az operációs rendszereknél persze a Windows szinte mindent visz, viszont 1 alkalommal egy iPhone-os látogatást is regisztrált a mérőrendszer.

A látogatásoknak csak 30 %-a volt "első szándékú", vagyis olyan, amelyiknél közvetlenül a lato-kor.blog.hu címet gépelte be a látogtó. 50 %-a egy másik site-ról indult, ahonnan link mutat a mi oldalunkra, és 20 % valamilyen kereső eredményeként keletkezett. Büszkék lehetünk rá, hogy a hivatkozáson keresztül érkező láogatások fele tovább tartott 2 másodpercnél, vagyis a látogatók fele nem fordul azonnal vissza az oldalról. A visszafordulási arány a keresők fell érkezőknél 70 % felett van. Külön köszönjük a cafeerio.blogspot.com segítségét, 89-en az ő oldalunkról érkeztek. Azt gondolom, hogy helyes lenne nekünk is néhány jobb fotósblogra felhívni az ide látogatók figyelmét (a sajátjainkon kívül is). Én elkezdem, de örömmel fogadom a ti javaslataitokat is.

Ami mindig érdekes, az a nemzetközi érdeklődés. Februárban 23 külföldi országból látogattak el hozzánk. Hűséges edélyi és franciaországi barátainkon kívül 12-szer Szerbiából érkezett valaki az oldalunkra - igaz, valamennyi alkalommal azonnal vissza is fordult. Algériából érkező látogatónk viszont 22 percnél is többet töltött az oldalon, és megnézett 16 bejegyzést, ausztráliai vendégünk 4 bejegyzés megtekitésével majd 8 percet töltött nálunk. Az egzotikusabb helyek közül még megemlítem Costa Ricát, az Egyesült Arab Emirátusokat és Grúziát.

A keresőszavak között még mindig a látó-kör, és különböző változatai viszik a prímet de viszonylag sokakat hozott az oldalra a "vadnyugati képek", az "aranymetszés" vagy a "katica jelmez" keresőbe gépelése is. Még mindig népszerű a "nauszikaá" és a "lottószámok", mint keresőkifejezés. Csak az érdekesség kedvéért: 8 percet töltött az oldalon az, akit a "ballibi" kifejezés hozott ide. 30 percet és 18 bejegyzést ért a Látó-kör annak az új látogatónknak, aki Arnold Newman nevére keresett rá. Ilyenkor mégiscsak azt érzi az ember, hogy érdemes a neten publikálni ...

Szerintem mindannyian nagyon örülnénk neki, ha - akárcsak január végén - e bejegyzésre regálnának a Látó-kört rendszeresen látogató, de egyébként megjegyzéseket nem író barátaink is, legalább egy beköszönés erejéig.

-------------------

18 önarcképes kép érkezett februárban, köztük néhány egészen figyelemreméltó. Örülnék, ha esetleg a kommentek között írnátok, melyek tetszettek nektek legjobban.

Ami a márciusi témát illeti, nem minden célzatosság nélkül a "kiállítás"-t választottam, bár Aramiss hosszassan érvelt a "motorizáció" mellett ... 

A bejegyzés trackback címe:

https://lato-kor.blog.hu/api/trackback/id/tr89972844

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gif 2009.03.01. 10:55:43

A keresnek eleget teve, par kilometerre Orsay-tol ''beköszön'':
szep marciusi fenyeket, M.

-kadris- 2009.03.01. 17:05:51

Mindig élvezettel olvasom a statisztikádat és minden új nézelődőnek innen üdv! tengeren túl és innen.
kadris

gacsi (nonci) 2009.03.01. 17:51:34

Köszönet az összefoglalóért!

rajli · http://rajlicska.blogspot.com/ 2009.03.02. 17:12:38

Köszönm szépen, hogy megint ennyit dolgoztál értünk!

memese 2009.03.03. 16:51:47

Beköszönök én is innen a hegytetőről, üdv mindenkinek, szép fotókat, jó fényeket!

És külön örvendek vala, hogy ahogy olvasom a Café Rio-val hozzuk itt Nektek a nagy nézettségeket! :)

Üdv:
memese

Főfüge · http://sonaj51.blogspot.com/ 2009.03.04. 00:44:54

Mindig jó olvasni a "havit", meg számolni!
Lehetne tudni, hogy kik Ők, a kedves beköszönők, a Gif és az "emesemese" Bár a Kadrisról se sokat tudunk!

memese 2009.03.04. 20:53:44

A legtöbbet egy fotósoknak talán a fotóim mondhatnak rólam, de amúgy Tesztfotó regényeket tudna mesélni, ha ez mégsem lenne elég. :))
www.fotovilag.hu/galeria2/22389/memese

tesztfoto · http://members.upclive.hu/falcsik.tamas 2009.03.04. 21:09:04

... de még milyen regényeket, hehe... :)))

Főfüge · http://sonaj51.blogspot.com/ 2009.03.05. 03:39:38

Jó, hogy beköszöntél memese!
Nagyszerű a galériád, remek, jó fotókkal.

memese 2009.03.05. 22:27:47

Nagyon köszönöm!
süti beállítások módosítása